A Műhely célja

A Műhely célja, hogy helyet, teret, energiát, módszereket, lehetőségeket biztosítson azoknak a nyitott, bátor, vállalkozó szellemű úton járóknak vagy útkeresőknek, akik célul tűzték ki, hogy

  • A tiszta / isteni lényüket kibontakoztatják, előhozzák, megélik a mindennapokban;
  • Pozitívan és tudatosan használják a mindenkiben meglévő tiszta teremtő erőt; 
  • És vállalják ehhez a folyamathoz az önmagukon folytatott munka minden velejáróját, szépségét, örömét, boldogító pillanatait, valamint a nehézségeit, a hullámvölgyeit: a mélységeit és a magasságait is.

Biztonságos, támogató, bátorító segítséget találnak itt a tisztulni, oldódni vágyók, hogy felismerjék és lebontsák a saját falaikat, félelmeiket, fájdalmaikat; a fölös, már túllépett korlátaikat, régi mintáikat.

Továbbá a hasonló érdeklődésű, nyitott emberek itt egy olyan közösségre találhatnak, ahol nem érzik magukat “különc” gondolkodásúnak, ahol elmondhatják, megoszthatják a meglátásaikat, tapasztalásaikat, élményeiket; kérhetnek véleményeket, segítséget.

A Műhelyben elérhető módszerek, programok segítenek a változásra, változtatásra elszánt embereknek, hogy a földi lényükkel, az egojukkal rátaláljanak a valódi céljukra, saját igazságukra, hitükre, a saját Útjukra, a bennük lévő szeretetre és boldogságra; ezáltal összhangba, harmóniába kerüljenek a tiszta Önmagukkal és a Világgal.

Szeretettel várom azokat a bátor jelentkezőket, akik hiszik és élik, hogy az életük alakulásának okai vannak, és szeretnének ezen okokon is változtatva, alakítani az életükön.

Amennyiben úgy érzitek, valami láthatatlan “erő” nem engedi megvalósulni az életetekben azt, amit valójában szeretnétek; vagy ha úgy érzitek, hogy időről időre láthatatlan falakba ütköztök, keressetek bátran.

A tarot kártya, a médiumi működésem, és egy speciális energetikai módszer segítségével, a “láthatatlan” okok feltárásával, és energetikai kitisztításával, megerősítésével tudok önismereti tanácsadóként segíteni.

A Tarot kártya segítségével felderítjük az okokat, gátakat, akadályokat, megnézzük mit lehet tenni; utána energetikai úton helyretesszük a diszharmóniákat, beleértve az átkokat, rontásokat, kötéseket, mágiás ártalmakat is, tudalatt futó téves hiedelmeket is.

Aki szeretné saját maga meglátni, mi az adott diszharmonikus helyzet oka, előző életes utazással saját maga átélheti élete(i) filmjét, szembesülve az abból leszűrt tapasztalásokkal.

Továbbá, ha valaki szeretné a számok “asztrológiájával” megnézni, miket hozott magával a lelke erre a jelen földi életre feladatként, adottságként, stb., a Vízöntőkori számhoroszkóp segítségével meg tudjuk nézni, ki tudjuk számolni.

FONTOS! Amit csinálok, NEM JÓSLÁS!

Hiszem, hogy ahogy bent, úgy kint. Tehát a BENT megváltoztatásával (tudattalanban lévő tévhiedelmek, programok, átkok, rontások, sötét mágiás kötések, stb) változik meg a KINT.

Aki a jelenen és a jövőjén szeretne változtatni, MOST kell a változást elindítani.

Mindenkinek kívánok elegendő erőt, energiát, bátorságot, türelmet, kitartást, szeretetet, bölcsességet, hogy felismerje, elfogadja, vállalja és megélje a saját Útját, ami a saját tiszta lelkéhez, a lelke kincseihez, a boldogságához vezeti el!

 

 “Tedd azt, amiben hiszel,
és higyj abban, amit teszel.
Minden más
csak erő- és időpocsékolás.”

                            Nisargadatta

 

gyemant1

 

Az ember lelke olyan, mint a gyémánt, amit csiszolni kell hosszú időn keresztül, míg teljes fénye és szépsége kitisztul. Kinek ami hibája van, annak a hibának a kijavítása miatt vissza kell jönnie a földre újra meg újra.

Wass Albert

 

Mindenütt, ahol igazság van és nem hamisság, ott jó lenni. De az életünkben ez nem lehet hely függvénye. Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol nem kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni. S ha önmagadra találsz, le tudod hántani a gyémántokat…
– Gyémánt? – néztem rá.
– A szívünkben van egy gyémánt. Mindenki szívében. És ahogy növünk, öregszünk, rárakódik egy vastag héjazat. Amikor aztán az ember tizennyolc, húsz-, harminc- vagy ötvenévesen – ki mikor – elkezdi keresni önmagát, az Istent, az igazságot – valójában ez mind egy -, akkor elkezdi hántani, hámozni a gyémántjáról a héjakat. Nyilván eljutsz olyan helyekre, ahol jól érzed magad, és ahol jól vagy, ott könnyebben megy a hámozás. De mi van, ha nincs rá lehetőséged, hogy helyet keress és változtass az életedben… (…) Nem lehet halogatni, hogy mikor leszek boldog, mert a boldogság ott van bennünk.

Schäffer Erzsébet

 

“Egy bűn van, tudd meg: lent maradni, Szegényen, ismeretlenül.
Erény is egy: folyvást haladni s nem állni meg csak legfelül.”

                                                                                                Reviczky Gyula

 

“Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni,
hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

                                                                                                  Weöres Sándor

 

Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon. Ez segít megváltoztatni a családodat, a barátaidat, aztán így kell folytatni egyre nagyobb és nagyobb körben. Minden, amit teszünk, hatással lesz valamire és valakire.

                                                                                                     Dalai Láma

Maa Adi ParaShakti as Maa Durga

FacebookTwitterGoogle+PinterestLinkedInStumbleUponEmail

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!